epres cigi és mentolos milka

hatalmasat zuhant, majd eszméletlenül lelassult az idő. ennek örülhetnék, mert ki tudnám használni a feltorlódott feladatok elvégzésére, a gondolatok rendezésére. azonban ez a lassulás csak az én időmre vonatkozik. más ideje ugyanúgy működik, mint eddig. csak nekem zuhant egy nagyot és lassult le. mégpedig a levél végére. ott volt a kopp. hogy hoppá és bummm. tényleg mindjárt jön. megy. én megyek. :) 

várakozás. várakozás. szerintem az átlagnál is jobban ÚÚÚÚÚÚTÁLOK várni/várakozni. szörnyű érzés tudni, hogy minden egyes átvárakozott pillanattal az életünkből múlik egy darabka. feleslegesen. és a nagy bummok és hoppák is mindig a várakozás alatt jönnek el, csakhogy felerősítsék egymás utálatos tulajdonságát. a lelassult idő tehát maga a várakozás, vagy a fonákjára fordítva: várakozni csak lelassult időben lehet. 

mindebből következik, hogy szenvedés az egész. és csak hergelődik az emberfia, hogy szűnjön meg ez az állapot, de az ingerlésre a várakozás és a lelassult idő csak táplálékot nyer és végül odáig ér, hogy egyes momentumok több másodpercig is tartanak. megáll. nem mozdul többet. és mikor már nem mozdul, akkor nem csak az én időm áll meg, hanem a világ minden ideje állva megy tovább. ám ez az elcseszett időszünet SEMMIre sem jó. lényegében egy fekete lyukként távozik bele az idő, kimerevedik a mozgókép is, mégsem lehet egy időegységnyinél többet megélni benne. ebben a semmiben nem létezik a matematika sem. egy pillanatot több pillanatnyi idő alatt élünk meg. én látom.