fejlemények

nem történt sok minden, mégis történtek dolgok. 

lakásügyben újabb lépést tettünk előre. kettőt vissza. 

már nem bízom senkiben. és úgy döntöttem, mostantól úgy lesz, ahogy én akarom. hitelesnek kiadva a parancs, hogy intézze úgy a belső kapcsolatait, hogy legkésőbb kedden közjegyzőnél legyen a szerződésem, a hét végére pedig folyósítsanak. 

eladónak odaadom a pénzét, és innentől kezdve csinálja amit mondanak neki. azonnal és rögtön mingyárt. 

ha mindenki betartja a parancsaimat, akkor még karácsony előtt talán belefér, hogy minden pénzügyi rész teljesítve legyen (ugyanis a letétbe helyezett pénzem az ügyvédtől csak akkor vándorol át az eladó számlájára, ha már zárásról hoz papírost). és a két ünnep között én már szeretnék belekezdeni a tatarozásba. 

családi helyzet romlott. 

nem akarok karácsonyozni. 

reggel anyám hívása fogadott az irodában. 20 perc után rácsaptam a telefont, mert nem bírtam tovább. hiába beszéltem higgadtan, nyugodtan és normálisan, nem hallgatott rám. csak hergelte magát, egyre hangosabban, a már újra és újra elmondott slágereket nyomatva. kértem, hogy ne most hisztizzen nekem, mert dolgom van és az kb. a fél iroda hallja a beszélgetést. nem értette meg...

napközben nem hívott vissza. 

este sem. 

mástól viszont megtudtam, hogy a szüleim már több mint egy éve tudják, amit nem tudtak. de persze ezt már mindenki tudta, csak nem mondta. nem kérdezte. nem beszélt róla. 

reakciók pedig mint ahogy vártam. 

anyu: majd jó útra tér, megváltozik duma. 

apu: pukkanás. kérdés, mekkora lesz ez a robbanás. állítólag cikizik szegényt miattam a kórusban :S de hogy honnan a picsából tudja a kórus? meg úgy bárki más? 

rossz érzés elképzelni, hogy mondjuk apám beszáll egy buzizós mocskolódós beszélgetésbe, mondjuk utalva rám is, mint a köcsög fiacskája. 

most, hajnali fél 2-re feladtam. valahonnan energiát kell merítenem. nem tudom kezelni, megoldani. képtelen vagyok odaállni szemtől szembe. gyenge és fos vagyok.