így rajzolt meg a teremtő. ott hagyta a szomorúságot a tekintetemben, amit még akkor is látni, ha éppen a legvidámabb vagyok.
vajon eltűnik egyszer onnan? lesz valakiben annyira erő, kitartás és szeretet, hogy a mesterműbe belekontárkodva letörli azt és végre a külvilág felé is a boldogság valósága csillog majd a szememben?
addig pedig hiába is húzok maszkot?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Bízzunk benne.
Ne mástól várd a csodát. Csak is Te érheted el, ha akarod.
Megjegyzés küldése