felfordulva

elég régi érzelmi rejtély boncolgatásába kezdenék. 

van Ő. már régóta van. nagyon rég óta, nem is tudom mikortól. az első alkalommal felkeltette az érdeklődésem. magamat éreztem benne. egy olyan valakit, akiben nemcsak ifjonti lelkesedésként születtek meg azok a gondolatok, amik engem is izgattak, hanem ezeket egy kicsit másabb világban, mint az enyém meg is merte valósítani. vagy legalább sokat tett az "álmok" valósággá alakításában. lépett olyan helyzetekben, amikor én már nem mertem vagy még fiatal voltam vagy egyszerűen nem adódott számomra lehetőség rá. ha azokat az éveket újra le kéne élnem, úgy élném, ahogy Ő tette/teszi.

nem tudom megmagyarázni a látatlanban születő (egyoldalú???) köteléket Vele. 

aztán az első találkozásunkra is világosan emlékszem. a dobbanásra a mellkasomban, amikor felfedeztem a lépcső alján. megismert. mosolygott. helyesen mosolyog :D

jött, majd felszínes szóváltás után távozott is az életemből. 

de nyomot hagyott. egyre mélyebbet. 

sokat gondolok Rá. sokszor jutott eszembe régebben is. mostanában is. elképzelek helyzeteket Vele. életképeket játszok le. álmodozok :)

szabad-e kicsit engedni az érzelmeknek?

mit érzek igazán? 

miért??

mennyire szánalmas ??? 

mi a jó megoldás?

és ki Ő???