azzal az elhatározással tértem vissza, hogy már itt az ideje annak, hogy újra monitorra vessem gondolataim. ugyanakkor bármennyire is érzem úgy, hogy lenne miről írnom, nem találom a gondolataimnak a végét. nem tudom őket kiadni magamból. mindig eszembe jut néhány apró momentum, de aztán mégis marad a fehér papír.

bemutatkozzak?

őfelsége 17. meztelencsiga földi helytartója vagyok. gondolatainak erőssége azonban néha oly mértékig hatolnak emberi agyneutronjaim mélyére, hogy teljes mértékben átszellemülök meztelencsigává. képtelenné válok önálló emberi lényként folytatni életem és olyankor csak a vérbőség irányítja tetteim. ezek őfelsége szerencsére kevésbé sűrűn előforduló megnyilvánulásai, ám olykor mégis elegendő időt emésztenek fel személyemből. átszellemülve már néhány apró tulajdonság is megfog és csak nyálcsorgatok.

őfelségének kevésbé erős aktivitásai során azonban nyugodtan élem az életem. minden reggel épphogy felkelek abban az időpontban, ami még nagy kapkodás árán elegendő ahhoz, hogy bejussak a város másik felén lévő munkahelyemre. az irodában töltött 8 és néhány óra után hazatérve pedig élem a boldog házaséletem. átlagos, igaz? persze tovább olvasva majd egyre több dolog lát napvilágot a mi kis életünkből. a szürke (ami általam kedvelt szín) hétköznapokat feldobó apró színgubacsok is megjelennek majd itt, hogy vidámabbá és örömtelibbé tegyék az életet.

újjászületésem után igyekszem úgy leírni a világom, ahogy tényleg érzem. az internet világának és az álnevek (még ha csak önmagunk számára is vélt) inkognitójába burkolózva törekszem a lehető legnaturalistábban átadni önmagunk.

és hogy miért szeretjük a kék szemű embereket? mert mikor ránk néznek a világ néz vissza tekintetükből. nem látszanak ők, csak a nagy kékség. olyan, mint mikor az emberfia a friss tavaszi majálison a zöld fűre fekszik és felnéz az égre. fel a semmibe, a mindenbe. a szabadságba. ezt látjuk a kék szemekben is. ezért szeretünk belenézni.